WESSELÉNYI

Iskolai Sport Kör

 KOSÁRLABDA

7. helyen vézgett kosárlabda csapatunk a 20 csapatos középiskolai amatőr bajnokságban


Iskolánk diákjai körében szerencsére igen népszerű sport a kosárlabda. A "kosaras" diákok heti 2 edzésen is résztvesznek, hogy fejlesszék magukat ebben a sportban, és iskolájuknak hírnevet szerezzenek. Nagy odaadással, szorgalommal, és fegyelmezetten hajtják végre az edző utasításait, amiért minden elismerést megérdemelnek. Egy nagyon jó, összetartó közösség alakult ki, amelyet igazán megbecsülhetünk. Középiskolai csapatunkkal idén 3 féle bajnokságban indultunk.


A Zugló kupán a fiatalabbakkal az V.-ös, az idősebbekkel a VI. korcsoport bajnokságán vettünk részt, valamint A Budapesti Amatőr Középiskolai bajnokságba is neveztünk.

Az idősebb csapatunk a Zugló kupán az V. helyen végzett, ami a körülményeket tekintve (kulcsjátékosok hiánya a döntő mérkőzéseken) reálisnak mondható, bár a csapat képességeit illetően az első 3 közé volt várható.

Fiatalabb csapatunk kellő játéktapasztalat híján ugyanebben a versenyben kiesett. Az ő számukra sem volt ez kudarc, sőt sok tehetséges diákot fedezhettünk fel a mérkőzéseken, akikből kellő szorgalommal jó játékos válhat a későbbiekben, és akikre még büszkék lehetünk. Természetesen sok még a tanulnivaló, de erre valók az edzések...

Idősebb "válogatott" csapatunk az Amatőr bajnokságban elismerésre méltóan, sikerrel beküzdötte magát a legjobb 8 csapat közé, ahol nemrég a Fazekas Gimnázium csapatával játszott oda-visszavágót. Sajnos ezeken a mérkőzésen is néhány  kulcsjátékos hiánya döntően befolyásolta a mérkőzések kimenetelét. Itthon 3, idegenben pedig 4 pontos vereséget szenvedtünk. Az eredmény csalódást okozott, hiszen az első 4 közé szerettünk volna kerülni, és erre minden esélyünk megvolt. A tanulságokat le kell vonni: sajnos a csapat csak mindenkivel együtt képes jó eredményekre, hiszen ettől csapat a csapat...

A folytatásban az 5-8. helyért küzdhetünk tovább. Bízom benne, hogy becsülettel helytállunk, és a csalódást a hátralévő mérkőzéseken jó játékkal feledtetni tudjuk.

Hajrá Wesselényi!

Kása Péter (testnevelő, edző) 

 Eredmények:

7.-8. helyért (2013.04.29): 

Wesselényi Szki - Szent László Gimnázium 73-45 (41-25)

Demeter Zoltán 19/3, Ferencz Zoltán 17, Szatmári Mátyás 11/3, Gál Tibor 10/3, Csontos Ádám 8, Boronkay Szabolcs 4, Németh Richárd 4

 5-8. helyért (2013.04.12):

Wesselényi Szki - Eötvös József Gimnázium 77-83 (37-33)

Gál Tibor 26/15, Ferencz Zoltán 18, Kalóz Bence 14/3, Demeter Zoltán 7, Szatmári Mátyás 2, Németh Richárd 2 

 

 

Zugló kupa ATLÉTIKA versenyen: 

Kun Richárd súlylökésben lett 1., míg Mészáros Gábor 3. 100m-es síkfutásban, illetve 5. távolugrásban, valamint Szőnyi Levente szintén súlylökésben lett 5. Nekik külön gratulálunk, de elismerés jár mindenkinek, aki részt vett ezen a rendezvényen, és megtett minden tőle telhetőt.

Történelmi Váltófutó Verseny (Kegyeleti) 2012

3 csapatunk indult – 56 csapat közül a 12., 46., 47. helyen végeztünk!

    1. Pataky Benjamin             12.G
    2. Karsai Bence                     12.G
    3. Major Szabolcs                12.A
    4. Mészáros Gábor             12.A
    5. Groidl Patrik                      10.A
    6. Lökös Ádám                      11.H
    7. Horváth Tamás                9.H
    8. Nagy Tibor                         13.A
    9. Kovács Krisztián               13.A
    10. Slága Dániel                       12.G
    11. Kiss Olivér                          11.H
    12. Szabó István                      11.H
    13. Csontos Ádám 13.A
    14. Kecskés Péter 11.H
    15. Szönyi Levente                10.H
    16. Misinszky Gábor             14.T
    17. Németh Richárd              14.T
    18. Mezei Gábor     11.H
    19. Molnár Bulcsú 13.A
    20. Juhász Barnabás              9.H
    21. Vityák Krisztián                10.G
    22. Zákó Martin       10.G
    23. Gonda Krisztán                10.H
    24. Serestély Dániel              9.H
    25. Kátai István        9.H
    26. Vékás Ádám      9.H
    27. Zsólya Máté      9.A
    28. Mészáros József             9.A
    29. Rohoczi Richárd               9.A
    30. Poós Gergő       10.H
    31. Apor Levente   10.G
    32. Faust Dávid        10.G

Történelmi Váltófutó Verseny (Kegyeleti) 2011

3 csapatunk indult – 56 csapat közül a 12., 46., 47. helyen végeztünk!

  1. Zlatnik Attila                  9.D
  2. Buláthó Arnold               9.D
  3. Gonda Krisztán              9.H
  4. Lázi Kristóf                    9.H
  5. Pap László Gergő          9.H
  6. Pap Zoltán Ferenc          9.H
  7. Tajti Norbert                   9.A
  8. Groidl Patrik Róbert        9.A
  9. Zahar Márk                    9.G
  10. Weist István                  9.G
  11. Nagy Sólyom                 9.G
  12. Czirják Richárd              9.G
  13. Mótrai Krisztián             9.G
  14. Pesti Gergő                   9.G
  15. Bán Levente                  10.G
  16. Almási Richárd              10.G
  17. Orloczki Bence             10.G
  18. Plastyák Krisztián         10.G
  19. Sárvári Márk                 10.G
  20. Kecskés Péter              10.H
  21. Mészáros Gábor           11.A
  22. Ferencz Zoltán              11.G
  23. Molnár Bulcsú               12.A
  24. Kovács Krisztián           12.A
  25. Németh Richárd            12.G
  26. Misinszky Gábor           12.G
  27. Benkóczy Gergő           13.A
  28. Burián Koppány             13.A
  29. Chelemen Dávid             13.A
  30. Seres Ádám                  13.A
  31. Jung Tamás                   13.A

 

Zugló Kupa Röplabda 2011/2012

Selejtező:

  • Neumann - Wesselényi 0:2
  • Wesselényi - Szt. István 0:2

IV-VI. helyezésig:

  • Petrik - Weselényi   0:2
  • Wesselényi- Teleki 2:0

A csapat az V. helyen végzet!

Csaparttagok:

  • Káldi Tamás
  • Burián Koppány
  • Czutor Krisztina
  • Gábori Gyula
  • Bán Levente
  • Fitus Dániel
  • Csontos Ádám
  • Princz Szabolcs
  • Bajkai Balázs

Foci Torna 2011-2012 Wesselényi

 



 

Labdarúgás Zugló Kupa 2011/2012

V. helyezés

  1. Csontos Ádám                 12.a
  2. Slága Dániel                    11.g
  3. Gábori Gyula                    10.g
  4. Szász János                    10.h
  5. Princz Szabolcs               12.a
  6. Glück Ádám                     11.a
  7. Bajkai Balázs                   12.a
  8. Daróczi Szilveszter           12.g
  9. Nagy Attila                       12.a
  10. Tóth Attila                        12.g
  11. Jeruska Viktor                  10.g
  12. Tapolcsányi Máté             10.g
  13. Szommer Dávid                10.h

Kosárlabda Bajnoki műsor 2011/2012

10.26.

szerda 16.45

Berzsenyi Gimnázium 83:50 

Wesselényi Szki.

Fodor 20/3; Németh 10;

Demeter 8; Szatmári 2; Boronkay 8; Haraszti 2.

1133 Bp. Kárpát u.49-53

12.15.

csütörtök 15.15

Wesselényi Szki.

Fodor 14; Németh 17/9; Demeter 11; Ferencz 17; Haraszti 2.

65-83

(8-17;17-19;13-29;23-18)

Boronkay Középiskola 1149 BP. Várna u. 23

11.16.

szerda 14.30

Schulek Szki 74:73

Wesselényi Szki.

Fodor 10; Németh 7/3;

Demeter 26; Szatmári 4; Ferencz 16; Boronkay 10.

1087 Bp.Mosonyi u. 6.

11.19.

szombat 10.30

Boronkay Középiskola

77:64

(20-21;24-10;18-10;15-23)

Wesselényi Szki.

Fodor 18; Németh 3;

Demeter 16; Ferencz 22; Boronkay 2.

1139. Bp. Röppentyű u.62.

11.24.

csütörtök 15.15

Wesselényi Szki.

Fodor 17; Németh 20; Demeter 5; Ferencz 11; Boronkay 6.

59-60 Berzsenyi Gimnázium 1149 BP. Várna u. 23

12.01.

csütörtök

15.15

Wesselényi Szki.

Fodor 15/3; Németh 8/3; Demeter 8; Szatmári 2; Ferencz 22; Boronkay 2.

57-33

(13-9;18-7;8-11;18-6)

Szent László Gimnázium 1149 BP. Várna u. 23

12.08.

csütörtök

15.30

Szent László Gimnázium   Wesselényi Szki. 1102 Bp. Kőrösi Cs. S. út.28-32

01.12.

csütörtök 15.15

Wesselényi Szki.   Schulek Szki. 1149 BP. Várna u. 23
         
         
         

Zuló Kupa 2011

"A" csoport

  • Teleki Blanka Gimnázium
  • Álmos Vezér Gimnázium
  • Radnóti Miklós Gimnázium
  • Wesselényi Miklós SZKI

Wesselényi - Radnóti 51-39

(Szatmári 11; Fodor 6; Németh 10; Ferencz 16; Demeter 8.)

 

Teleki - Wesselényi 45 -32

(Fodor 15/6; Németh 3/3; Demeter 4; Ferencz 10.)

 

Wesselényi - Álmos 45- 18

(Fodor 4; Németh 2; Demeter 14; Szatmári 4; Ferencz 11; Boronkay 4; Csontos 6; Kalóz 8/3.)

 


 

Streetball Zugló Kupa

III. Hely

V. kcs

  • Boronkay Szabolcs
  • Bartucz Tamás
  • Szatmári Mátyás
  • Salame Alex
  • Gyulai Dániel

III. Hely

VI. kcs

  • Fodor Péter
  • Demeter Zoltán
  • Németh Richárd
  • Ferencz Zoltán
  • Erdélyi Levente

Kosárlabda 2010/2011



Zugló kupa 2010

Streetball győzelem

 

 


Zugló Kupa

Kosárlabda VI. korcsoport

Csoport mérkőzések eredményei:

Wesselényi – Radnóti 26 – 40

Ld.: Gál Tibor 10, Demeter Zoltán 6, Rácz Viktor 4, Fodor Péter 2, Németh Richárd 2, Kalóz Bence 2.

Wesselényi – Teleki 32- 29

ld.: Demeter Zoltán 10, Kalóz Bence 8, Rácz Viktor 6, Fodor Péter 4, Gál Tibor 4.

A csapat tagjai:

1. Kalóz Bence             12        11.a

2. Demeter Zoltán         8          11.a

3. Gál Tibor                   7          10.h

4. Fodor Péter               4          12.a

5. Rácz Viktor               13         12.i

6. Németh Richárd        10         11.g

7. Fitus Dániel                9         11.g

8. Boronkay Szabolcs    5          9.a


BDSZ

AMATŐR KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG

2010/2011.

 

SERDULİ FIU

1 Nagy Laszlo Altalanos Iskola es Gimnazium

2 Wesselenyi Miklos Mőszaki Szakkozepiskola es Szakiskola

3 Fazekas Mihaly Fıv. Gyak. Alt. Isk. es Gimn.

4 Berzsenyi Daniel Gimnazium

---------------------------------------------

 

IFJUSAGI FIU "A" CSOPORT

1 Nikola Tesla Szerb Tanitasi Nyelvő ovoda, Alt. Isk., Gimn. es Diakotthon

2 Piarista Gimnazium

3 Wesselenyi Miklos Mőszaki Szakkozepiskola es Szakiskola

4 Boronkay Gyorgy Mőszaki Kozepiskola es Gimnazium

5 Obudai Gimnazium


 

 

Bajnok műsor

 

2010.10.21 csütörtök
15.00
Szerb Tanítási Nyelvű Gimn. 59-48 Wesselényi Szki.
FIA
1074 Bp. Rózsák tere 6-7
        (22-19; 10-6; 17-16; 10-7) Rácz 2; Fodor 4; Gál 28;      Demeter 12;   Kalóz 2.    
               
2010.10.29 péntek
15.00
Wesselényi Szki. 65-38 Nagy László
FS
1149 Bp. Várna u. 23.
      Bartucz 6; Haraszti 4; Ferencz 16; Szatmári 13; Boronkay 6;  Kalóz 10; Bán 5/3; Kovács 6. (17-4; 8-6; 16-16; 24-12)      
               
2010.10.29 péntek
16.30
Wesselényi Szki. 45-53 Piarista Gimnázium
FIA
1149 Bp. Várna u. 23.
      Rácz 2; Fodor 2; Németh 2;        Gál 12/3; Demeter 8;    Kalóz 19/3. (12-10; 8-16; 14-16; 11-11)      
               
2010.11.08 hétfő
16.45
Berzsenyi Gimnázium 91-50 Wesselényi Szki.
FS
1133 Bp. Kárpát u. 49-53
        (18-14; 25-8; 30-14; 18-13) Bartucz 10; Haraszti 2;   Kovács 9;   Ferenczi 8; Szatmári 15; Erdélyi 2; Kalóz 4.    
               
2010.11.12 péntek
15.00
Wesselényi Szki. 59-88 Boronkay Középiskola
FIA
1149 Bp. Várna u. 23.
      Fodor 16;         Gál 15/6; Demeter 14;  Kalóz 14. (11-25; 7-29; 20-18; 21-14)      
               
2010.11.15 hétfő
15.30
Óbudai Gimnázium 41-94 Wesselényi Szki.
FIA
1033. Bp. Szentlélek tér 10.
        (11-17; 6-27; 16-18; 8-32) Rácz 4; Fodor 5; Németh 8;         Gál 37/15; Fitus 4; Demeter 22;   Kalóz 15/3.    
               
2010.12.03 péntek
15.00
Wesselényi Szki. 50-59 Nikola T. Szerb Tanítási Nyelvű Gimn.
FIA
1149 Bp. Várna u. 23.
      Fodor 10;  Demeter 8; Ferencz 2;        Gál 28/12; Boronkay 2. (11-21; 11-15; 12-13; 16-10)      
               
2010.12.11 szombat
8.00
Piarista Gimnázium   Wesselényi Szki.
FIA
1139. Bp. Röppentyű u. 62.
               
               
2010.12.18 szombat
9.40
Boronkay Középiskola   Wesselényi Szki.
FIA
1139. Bp. Röppentyű u. 62.
               
               
2011.01.14 péntek
15.00
Wesselényi Szki.   Óbudai Gimnázium
FIA
1149 Bp. Várna u. 23.
               
               
2011.01.14 péntek
16.30
Wesselényi Szki.   Fazekas Gimnázium
FS
1149 Bp. Várna u. 23.
               

 

Labdrúgás 2010/2011

 

TÖRTÉNELMI VÁLTÓFUTÁS

2010. október 10.
Eredmények:
  KÖZÉPISKOLA FIÚ :    
         
Hely Rajtszám Iskola Neve Kerület Idő
1 335 Kölcsey Ferenc Ált. Isk. és Gimn. VI 22:29
2 302 Fazekas M. Ált. Isk. és Gimn. VIII. 22:34
3 314 Szent István Gimnázium XIV 23:16
4 348 Lónyay -u Ref. Gimn. IX. 23:37
5 312 Óbudai Gimn. III . 23:40
6 340 Xantusz J. Gyak. SZKI V. 24:28
7 307 Veres Pálné Gimnázium és Ált. Isk. V 24:29
8 336 Kölcsey Ferenc Ált. Isk. és Gimn. VI 24.39
9 308 Dózsa György Ált. Isk és Gimn. XV 24:40

10

345

Wesselényi SZKI "A"

XIV

25:11

11 310 Szerb Antal Ált. és Gimn. XVI 25:12
12 321 Teleky Blanka Közgazd.-i SzKI IX 25:37
13 344 Nagy László Átl .Isk. és Gimn XX. 25:46
14 337 Kölcsey Ferenc Ált. Isk. és Gimn. VI 25:48
15 305 Kossuth L. Gimn. XX. 25:51
16 313 Ganz Ábrahám SZKI XIX. 25:51
17 303 Fazekas M. Ált. Isk. és Gimn. VIII. 25:57
18 301 Szent István Gimnázium X. 26:01
19 318 Pataky István SzKI X 26:12
20 349 Bródy I. Okatási K. IV. 26:14
21 304 ELTE Apáczai Cs.J Ált. és Gimn. V 26:18
22 341 Eötvös L. SZKI. XX. 26:40
23 334 Pesti Barnabás Szki. VI 26:43

24

346

Wesselényi SZKI "B"

XIV

26:50

25 309 László Gy. Gimn. és Ált. Isk. XV. 26:54
26 315 Karinthy F. Gimn. XVIII. 26:55
27 323 Színyei Merse Pál Ált. Isk. és Gimn. VI 27:04
28 351 Leövey Klára Gimn. IX. 27:29
29 342 Kosztolányi Dezső Gimn. I. 27:49
30 319 Pataky István SzKI X 28:12
31 306 Veres Pálné Gimnázium és Ált. Isk. V 28:18
32 317 Pataky István SzKI X 28:19
33 339 Kölcsey Ferenc Ált. Isk. és Gimn. VI 28:21
34 311 Bókay SZKI VIII. 28:58
35 325 Színyei Merse Pál Ált. Isk. és Gimn. VI 29:07
36 316 Pasaréti Gimnázium II. 29:43
37 3324 Szily K. SZKI IX. 29:44
38 320 Pataky István SzKI X 29:45
39 324 Színyei Merse Pál Ált. Isk. és Gimn. VI 29:58
40 350 Kossuth Gimn "2" XX. 30:09
41 338 Kölcsey Ferenc Ált. Isk. és Gimn. VI 30:18

42

347

Wesselényi SZKI "C"

XIV

33:21

43 333 Pesti Barnabás Szki. VI 38:05
44 331 Pesti Barnabás Szki. VI 40:52
45 332 Pesti Barnabás Szki. VI 40:53
46 330 Pesti Barnabás Szki. VI  
47 329 Pesti Barnabás Szki. VI

 

48 328 Pesti Barnabás Szki. VI  
49 327 Színyei Merse Pál Ált. Isk. és Gimn. VI  
50 326 Színyei Merse Pál Ált. Isk. és Gimn. VI  
51 322 Teleky Blanka Közgazd.-i SzKI IX  

 


 

PERICHT - GÖRKÓI KÖZÉPISKOLÁK ATLÉTIKAI KUPA VERSENYE

Budapest - Iharos pálya, 2010. szeptember 22.

 

100 m férfi 3 if. alapján

1. Kiss Gábor 92 Bp. XIII. Berzsenyi Dániel Gimnázium 11,63 f1

2. Cser Bence 92 Bp. XIV. Varga Márton SZKI 11,68 f1

3. Horváth Márk 93 Bp. XIV. Csanádi Árpád Gimnázium 11,94 f1

4. Tóth Máté 92 Bp. IX. Szily Kálmán SZKI 12,05 f3

5. Kila Márk 94 Bp. XVIII. Karinthy Frigyes Gimnázium 12,07 f1

6. Illyés Viktor 93 Bp. XXI. Kossuth Lajos Műszaki Középiskola 12,37 f2

7. Bolla Ferenc 95 Bp. X. Szent László Gimnázium 12,42 f1

8. Patakfalvi Gábor 95 Bp. XV. Dózsa György Gimnázium 12,43 f1

9. Juhász Roland 93 Bp. II. Than Károly Ökoiskola 12,45 f2

10. Rácz Ádám 93 Bp. XIV. Európa 2000 SZKI. 12,49 f2

11. Szántó Zsolt 90 Bp. XIX. Ganz Ábrahám Kéttannyelvű SZKI. 12,58 f2

12. Batki Bálint 93 Bp. V. ELTE Apáczai Csere János Gimnázium 12,67 f3

13. Nguyen Tuan Máté 93 Bp. V. ELTE Apáczai Csere János Gimnázium 12,76 f1

14. Kis Richárd 92 Bp. IX. Leövey Klára Gimnázium 12,77 f2

15. Vincze Tamás 91 Bp. XI. Wesselényi Miklós SZKI. 12,85 f2

16.Harmath Bálint 93 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 12,98 f3

17. Frank Márton 93 Bp. IX. Lónyay Utcai Református Gimnázium 12,99 f3

18. Kincsen Norbert 93 Bp. XIX. Ganz Ábrahám Kéttannyelvű SZKI. 13,02 f3

19. Füzi Dániel 95 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 13,05 f1

20. Papp Dávid 92 Bp. XVI. Csonka János Műszaki SZKI. 13,20 f2

21. Erdei Máté 94 Bp. IX. Fáy András Műszaki SZKI. 13,65 f3

22. Munkácsy Bence 94 Bp. XIII. Szlovák Gimnázium 13,92 f2

 

400 m férfi 4 if. alapján

1. Ludvig Benjámin 94 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 51,72 f1

2. Sáfár Botond 93 Bp. XIV. Európa 2000 SZKI. 53,11 f1

3. Kakucs Róbert 94 Bp. XIV. Szent István Gimnázium 53,19 f1

4. Thury Bence 95 Bp. XIV. Csanádi Árpád Gimnázium 54,03 f1

5. Szabó Dávid 93 Bp. XI. Öveges József Szakközépiskola 54,68 f2

6. Kocsis Máté 91 Bp. II. Than Károly Ökoiskola 56,28 f4

7. Van Noortwyk Ágoston 94 Bp. XV. Dózsa György Gimnázium 57,62 f4

8. Dari Tamás 95 Bp. IX. Lónyay Utcai Református Gimnázium 58,84 f4

9. Bicskei Dániel 94 Bp. XVIII. Karinthy Frigyes Gimnázium 59,39 f3

10. Zsom Tamás 93 Bp. XXI. Kossuth Lajos Műszaki Középiskola 59,90 f2

11. Tóth Viktor 93 Bp. X. Szent László Gimnázium 60,21 f2

12. Csinger Attila 92 Bp. XI. Wesselényi Miklós SZKI. 60,23 f2

13. Csehi Tamás 94 Bp. V. ELTE Apáczai Csere János Gimnázium 61,42 f3

14. Novák Richárd 94 Bp. XIII. Berzsenyi Dániel Gimnázium 62,69 f1

15. Aszódi Márton 95 Bp. IX. Leövey Klára Gimnázium 63,27 f3

16. Zakariás Richárd 95 Bp. XIII. Szlovák Gimnázium 67,07 f3

17. Oláh Dávid 94 Bp. XVI. Csonka János Műszaki SZKI. 67,08 f3

18. Ruby Ádám 93 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 70,29 f4

19. Márta Marcell 91 Bp. XIX. Ganz Ábrahám Kéttannyelvű SZKI. 73,37 f2

- Erdei Máté 94 Bp. IX. Fáy András Műszaki SZKI. DNS f4

 

800 m férfi

1. Bencze Dániel 91 Bp. XI. Öveges József Szakközépiskola 2:07,05 f2

2. Czakó Bálint 95 Bp. X. Szent László Gimnázium 2:11,69 f1

3. Szalai Ákos 94 Bp. V. ELTE Apáczai Csere János Gimnázium 2:12,47 f1

4. Sáfár Botond 93 Bp. XIV. Európa 2000 SZKI. 2:12,68 f2

5. Bakó Áron 92 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 2:13,76 f1

6.Gazdag Norbert 95 Bp. XIV. Csanádi Árpád Gimnázium 2:18,05 f1

7. Palotai Dániel 95 Bp. XVI. Csonka János Műszaki SZKI. 2:19,33 f2

8. Csonka Alex 93 Bp. XV. Dózsa György Gimnázium 2:19,70 f1

9. Molnár Miklós 93 Bp. XIX. Ganz Ábrahám Kéttannyelvű SZKI. 2:22,60 f2

10. Zámbó Csanád 93 Bp. IX. Lónyay Utcai Református Gimnázium 2:23,27 f2

11. Szilágyi Tamás 92 Bp. XVIII. Karinthy Frigyes Gimnázium 2:24,83 f2

12. Tóth Bence 93 Bp. XXI. Kossuth Lajos Műszaki Középiskola 2:27,16 f2

13. Rebák Balázs 93 Bp. XIII. Berzsenyi Dániel Gimnázium 2:29,14 f1

14. Vincze Tamás 91 Bp. XI. Wesselényi Miklós SZKI. 2:31,79 f1

15. Nika Bence 93 Bp. II. Than Károly Ökoiskola 2:32,98 f1

16. Győri András 95 Bp. XIII. Szlovák Gimnázium 2:53,48 f2

 

 

4x100 m váltófutás férfi

1. 47,85 f1(Nguyen Anh 93, Ziaja Péter 93, Daku Gábor 95, Kiss Gábor 92)

2. 48,14 f2(Csürke Benjamin 94, Füzi Dániel 95, Harmath Bálint 93, Ludvig Benjamin 94)

3. 48,51 f2(Cserbák Balázs 92, Sáfár Botond 93, Sáfár Bence 91, Magyar Márk 91)

4. 48,64 f2(Csukrán Barna 92, HunyadI Márk 93, Szanpiás Krisztián 92, Juhász Roland 93)

5. 48,98 f1(Illyés Viktor 93, Zsom Tamás 93, Keresztesi András 93, Venter Márk 94)

6. 49,21 f3(Oláh Dávid 94, Ilcsik Tamás 92, Kormányos Ferenc 93, Papp Dávid 92)

7. 49,30 f3(Szántó Zsolt 90, Steigler Dániel 91, Fentor Dominik 93, Papp Ádám 93)

8. 49,39 f1(Bolla Ferenc 96, Pintér Richárd 92, Rabb Zsolt 92, Harasztia Dávid 92)

9. 49,56 f1(Emőd Krisztián 93, Patakfalvi Gábor 95, Tóth Talán 94, Csonka Alex 93)

10. 50,16 f1(Kila Márk 94, Bicskei Bálint 94, Lippai Gergely 95, Májer Máté 94)

11. 50,39 f2(Gottl Barnabás 94, Vas László 92, Daróczi Szilveszter 93, Gaál Tibor 93)

12. 50,78 f3(Batki Bálint 93, Nguyen Tuan Máté 93, Szalaki Ákos 94, Vári Dávid 93)

13. 51,75 f2(Aszódi Márton 95, Molnár Ádám 92, Kiss Richárd 92, Szollár Gergő 94)

14. 51,99 f2(Frank Márton 93, Gonda Norbert 92, Engelhardt Ferenc 94, Vastag Péter 92)

15. 53,03 f3(Bartalos Norbert 91, Munkácsy Bence 94, Zakariás Richád 95, Győri András 95)

- DQ f1(Galambos Zsolt 93, Kiss Bence 95, Berényi Iván 95, Horváth Márk 93)

- DQ f3(Kovács Simon 95, Faragó-Flaskay Bence 95, Ruby Ádám 93, Szabó Dániel 94)

Bp. IX. Leövey Klára Gimnázium

Bp. IX. Lónyay Utcai Református Gimnázium

Bp. XIII. Szlovák Gimnázium

Bp. XIV. Csanádi Árpád Gimnázium

Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium

Bp. XIX. Ganz Ábrahám Kéttannyelvű SZKI.

Bp. X. Szent László Gimnázium

Bp. XV. Dózsa György Gimnázium

Bp. XVIII. Karinthy Frigyes Gimnázium

Bp. XI. Wesselényi Miklós SZKI.

Bp. V. ELTE Apáczai Csere János Gimnázium

Bp. XIII. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium

Bp. XIV. Európa 2000 SZKI.

Bp. II. Than Károly Ökoiskola

Bp. XXI. Kossuth Lajos Műszaki Középiskola

Bp. XVI. Csonka János Műszaki SZKI.

 

Magasugrás férfi

1. Galambos Zsolt 93 Bp. XIV. Csanádi Árpád Gimnázium 1,80

2. Fülöp Richárd 92 Bp. XI. Wesselényi Miklós SZKI. 1,75

3. Kuczmog István 92 Bp. II. Than Károly Ökoiskola 1,75

4. Kila Márk 94 Bp. XVIII. Karinthy Frigyes Gimnázium 1,75

5. Kakucs Róbert 94 Bp. XIV. Szent István Gimnázium 1,75

6. Iván Máté 92 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 1,75

7. Bencze Máté 93 Bp. XIV. Európa 2000 SZKI. 1,70

8. Keresztesi András 93 Bp. XXI. Kossuth Lajos Műszaki Középiskola 1,65

9. Csürke Benjámin 94 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 1,65

10. Ilcsik Tamás 92 Bp. XVI. Csonka János Műszaki SZKI. 1,65

11. Rabb Zsolt 92 Bp. X. Szent László Gimnázium 1,60

12. Vastag Péter 92 Bp. IX. Lónyay Utcai Református Gimnázium 1,55

13. Bartalos Norbert 91 Bp. XIII. Szlovák Gimnázium 1,55

14. Emőd Kirsztián 93 Bp. XV. Dózsa György Gimnázium 1,55

15. Kiss Bence 94 Bp. XIII. Berzsenyi Dániel Gimnázium 1,50

16. Marbler Roland 92 Bp. XIX. Ganz Ábrahám Kéttannyelvű SZKI. 1,45

17. Szollár Gergő 94 Bp. IX. Leövey Klára Gimnázium 1,40

- Taisz István 93 Bp. V. ELTE Apáczai Csere János Gimnázium NM

 

 

Távolugrás férfi

1. Cser Bence 92 Bp. XIV. Varga Márton SZKI 6,37

2. Tóth Máté 92 Bp. IX. Szily Kálmán SZKI 6,01

3. Kormányos Ferenc 93 Bp. XVI. Csonka János Műszaki SZKI. 5,99

4. Berényi Iván 95 Bp. XIV. Csanádi Árpád Gimnázium 5,90

5. Patakfalvi Gábor 95 Bp. XV. Dózsa György Gimnázium 5,78

6. Lakatos János 93 Bp. XIX. Ganz Ábrahám Kéttannyelvű SZKI. 5,61

7. Csürke Benjamin 94 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 5,47

8. Harasztia Dávid 92 Bp. X. Szent László Gimnázium 5,33

9.Bartalos Norbert 91 Bp. XIII. Szlovák Gimnázium 5,29

10. Csukrán Barna 92 Bp. II. Than Károly Ökoiskola 5,29

11. Fóra Kamilló 95 Bp. XXI. Kossuth Lajos Műszaki Középiskola 5,21

12. Engelhardt Ferenc 94 Bp. IX. Lónyay Utcai Református Gimnázium 5,16

13. Harmath Bálint 93 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 5,16

14. Vári Sándor 94 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 5,08

15. Badinszky Áron 94 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 5,07

16. Galambos Zsolt 93 Bp. XVIII. Karinthy Frigyes Gimnázium 5,03

17. Fentor Dominik 93 Bp. XIX. Ganz Ábrahám Kéttannyelvű SZKI. 5,01

18. Gaál Tibor 94 Bp. XI. Wesselényi Miklós SZKI. 4,96

19. Aszódi Márton 95 Bp. IX. Leövey Klára Gimnázium 4,93

20. Hirsch Dáneil 94 Bp. XI. Öveges SZKI 4,68

- Ziaja Péter 93 Bp. XIII. Berzsenyi Dániel Gimnázium NM

- Bencze Máté 93 Bp. XIV. Európa 2000 SZKI. DNS

 

Súylökés férfi

1. Sáfár Bence 91 Bp. XIV. Európa 2000 SZKI. 11,83

2. Kókai Szabolcs 92 Bp. XI. Wesselényi Miklós SZKI. 10,72

3. Geri Balázs 92 Bp. XIII. Szlovák Gimnázium 10,65

4. Dobák Zoltán 91 Bp. XI. Öveges József Szakközépiskola 10,46

5. Czomba Tamás 94 Bp. XVI. Csonka János Műszaki SZKI. 9,96

6. Hidasi Kristóf 92 Bp. X. Szent László Gimnázium 9,90

7. Ambrus Lóránd 94 Bp. XIV. Csanádi Árpád Gimnázium 9,82

8. Debreceni Dániel 92 Bp. IX. Bp. IX. Lónyay Utcai Református Gimnázium 9,75

9.Németh Gábor 91 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 9,45

10. Szigeti Szabolcs 94 Bp. XIX. Ganz Ábrahám Kéttannyelvű SZKI. 9,16

11. Molnár András 93 Bp. XIX. Ganz Ábrahám Kéttannyelvű SZKI. 8,98

12. István Tamás 92 Bp. II. Than Károly Ökoiskola 8,92

13. Kiss Richárd 92 Bp. IX. Leövey Klára Gimnázium 8,88

14. Gróza Norbert 91 Bp. XVIII. Karinthy Frigyes Gimnázium 8,49

15. Jakab Tamás 93 Bp. V. ELTE Apáczai Csere János Gimnázium 8,25

16. Szabó Dániel 94 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 8,19

17. Pállfy Róbert 91 Bp. XXI. Kossuth Lajos Műszaki Középiskola 8,00

18. Lukácsi Roland 94 Bp. XIII. Berzsenyi Dániel Gimnázium 7,82

19. Ruby Ádám 92 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 7,52

- Ozsváth Péter 92 Bp. XV. Dózsa György Gimnázium DNS

 

Kislabdahajítás férfi

1. Sarkadi Csenger Bp. XIV. Csanádi Árpád Gimnázium 77,52

2. Borgulya Roland 93 Bp. II. Than Károly Ökoiskola 70,09

3. Kérdy Áron 92 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 69,18

4. Csinger Attila 92 Bp. XI. Wesselényi Miklós SZKI. 65,56

5. Dobos Martin 94 Bp. XVIII. Karinthy Frigyes Gimnázium 63,45

6. Kreisz János 94 Bp. IX. Lónyay Utcai Református Gimnázium 62,89

7. Hetesi Csaba 92 Bp. XVI. Csonka János Műszaki SZKI. 60,14

8. Eller Richárd 93 Bp. XXI. Kossuth Lajos Műszaki Középiskola 59,99

9. Laczkó Viktor 92 Bp. XIII. Szlovák Gimnázium 59,89

10. Ökrös Nátán 94 Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 57,70

11. Ziaja Péter 93 Bp. XIII. Berzsenyi Dániel Gimnázium 57,56

12. VK: Hirsch Dániel 94 Bp. XI. Öveges József Szakközépiskola 56,90

13. Herczeg Tibor 93 Bp. XIX. Ganz Ábrahám Kéttannyelvű SZKI. 56,86

14. Szűcs Márton 92 Bp. X. Szent László Gimnázium 55,94

15. Szigeti Szabolcs 94 Bp. XIX. Ganz Ábrahám Kéttannyelvű SZKI. 51,57

16. Molnár Ádám 92 Bp. IX. Leövey Klára Gimnázium 50,98

17. Magyar Márk Bp. XIV. Európa 2000 SZKI. 47,73

18. Gaál Tibor 92 Bp. XI. Wesselényi Miklós SZKI. 46,75

- Lovász Márk 94 Bp. XI. Öveges József Szakközépiskola DNS

 

Férfi pontverseny

1. Bp. XIV. Csanádi Árpád Gimnázium 123

2. Bp. X. Bornemisza Péter Gimnázium 120

3.Bp. II. Than Károly Ökoiskola 108

4. Bp. XIV. Európa 2000 SZKI. 107

5. Bp. X. Szent László Gimnázium 104

6. Bp. XVIII. Karinthy Frigyes Gimnázium 98

7. Bp. XVI. Csonka János Műszaki SZKI. 97

8. Bp. XI. Wesselényi Miklós SZKI. 95

9. Bp. XXI. Kossuth Lajos Műszaki Középiskola 93

10. Bp. IX. Lónyay Utcai Református Gimnázium 84

11. Bp. XIX. Ganz Ábrahám Kéttannyelvű SZKI. 81

12. Bp. XIII. Berzsenyi Dániel Gimnázium 80

13. Bp. XV. Dózsa György Gimnázium 76

14. Bp. XIII. Szlovák Gimnázium 69

15.Bp. XI. Öveges József Szakközépiskola 59

16. Bp. V. ELTE Apáczai Csere János Gimnázium 51

17. Bp. IX. Leövey Klára Gimnázium 50

18. Bp. XIV. Varga Márton SZKI 40

19. Bp. IX. Szily Kálmán SZKI 36

20. Bp. XIV. Szent István Gimnázium 34

21. Bp. IX. Fáy András Műszaki SZKI. 3

2022 RKF képek eredmények 

  • 8h Sportnap
    2021-10-01 22:49:45

    Friss!!! 

  • 2021 Magyar Diáksport napja
    2021-10-01 20:51:19

     

  • Wesselényi Sport
    2021-10-01 20:46:49

     

  • WMTECH
    2021-10-01 20:44:46

Asztali nézet